Áldjon meg az Úr Jézus Krisztus.

Dícsőség és a Hatalom az ISTENÉ

Evangyélium (Örömüzenet) üzenete: "Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, A mely által üdvözültök is, ha megtartjátok, a minémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. Mert azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;" (1Kor 15:1-4)

A Biblia mindenkié : www.abibliamindenkie.hu

>Az egyházkorszak bármikor bekövetkező eseménye az ELRAGADTATÁS (János 14:1-3; Máté 24:40-41; 1Thessz 4:13-17; 1Kor 15:52). Követi a 7 éves Nagy Nyomorúság (Jel 6-16).

Az Úr Jézus Krisztus Dicsőségére

Hálás az én szívem Őneki, amiért folyamatosan, rendíthetetlenül, végzi az emberek megmentését, az emberiség közeledését vezényli Mennybéli Atyánkhoz. Az a jövő amiben részünk lehet, tükrözi Isten hatalmas szeretetét irányunkban. Az én feladatom, hogy megtaláld a Szentírást mint üzenetet Édesatyánktól. A Szent Szellem rámutat, és megismerteti veled, az Úr Jézus Krisztust. Az Úr Jézus Krisztus pedig elvezet, Mennybéli Atyánkhoz. 

https://www.szentiras.hu

https://www.facebook.com/laszlo.balaz

Üdvözlöm a Jézus Krisztus követe weboldalán. 

Célom, hogy segítsek és támogassam az embereket abban, hogy kövessék az Úr Jézus Krisztust, Ő adta váltságul isteni - emberi életét mindannyiunkért. Illetve, vállvetve törekszem testvéreim, felebarátaim buzdítani, erősíteni, a hit lépcsőfokain elérni az Úr Jézus Krisztust, amennyire csak tőlünk lehetséges. az ember társaimat ösztönzöm, tapasztalják meg az Ő szeretetét és irányítását az életükben. 

Én tanúskodom az Úr Jézus Krisztus mellett. Buzdítalak téged is, önt is: fogadjátok el, fogadjátok be még ma, az Úr Jézus Krisztust életetekben. Éljünk közösségben Istennel szellemben, lélekben az elragadtatást követően már testileg is. 

A Mennybéli Atyánké, az Úr Jézus Krisztusé, a Szent Szellemé minden Hatalom és Dicsőség, Mindenkor. Áldjon meg benneteket az Úr Jézus Krisztus.

Bizonyság tételem /Balázs László/:

Több mint tíz különböző vallásban próbáltam ki magam, a legtovább 11 évig, Jehova tanúiként kergettem a hiábavalóságot. Életem egyik, legjobb és legrosszabb döntését hoztam meg, mikor elhagytam őket, illetve amikor besétáltam a kelepcében. 


Négyszer csapott meg a halál szele, 20 évesen két hetet töltöttem az intenzíven, 37 évesen egy kis város benzinkútján ért fegyveres rablótámadás, melyet követően fél évig tartott a felépülésem, úgy összevertek, szétrúgtak. 49 évesen majdnem az afla - toxin, penészgomba mérgezés, majd az ALS végzett velem. 4-5 évesen egyedi segítséget kaptam az Úr Jézus Krisztus Angyalától, aki kihozott egy zárt lakásból. Pánik félelem hatalmasodott el rajtam, kiragadott a szűlők által egyedül hagyott, démoni lakásból. A szomszéd talált rám az udvarunkban, télen, a hóban, pizsamában, éjfél tájékán.

Gyermekkorom legnagyobb ellensége a saját anyám személyisége, lelketlensége, gonoszsága, embertelensége, akiben leheletnyi szeretet nem volt. A mi családunk kívülről minta családnak tűnt, a képmutatás legszélesebb palettája irányult az utca embereinek. Belülül viszont valóságos pokoli játszótér, ahol gyötrelmeket - kínokat - hatalmas lelki válságokat éltem meg, a szellemi, lelki mérgezett, éhezéssel teli mindennapokban. Tinédzserként, Isten előtt, nem csak az anyám, de az apám sem vállalt már fel. 

Meg kellett tanulnom a megbocsátást, és a hálát, mert mégiscsak az a szülő, aki világra hozott, minden test maga fog Isten elé állni, még én is. Isten Szeretete pedig abban is megnyilvánult, hogy nekem megbocsátott az Úr, pedig az én életvitelemre sem lehetek büszke, rengeteget hibáztam embertársaim ellen. 

Amíg tart a Kegyelem időszaka, bizalommal keresd Irgalmas Istenünk, természetesen az Elragadtatást /1Thess 4: 16, 17/ követően is keresheted az Úr Jézus Krisztust, de akkor a 7 éves Nagy Nyomorúság alatt, sokkal nehezebb dolgod lesz, de csak akkor ha nem veszed fel a fenevad bélyegét a jobb kezedre, vagy homlokodra.

Maga az ÚR, a Fiú ISTEN, JÉZUS KRISZTUS SEGÍTETT, tanított, gyógyított, fegyelmezett, velem volt, akkor is és jelenleg is. Mindvégig kimutatta s mutatja feltétel nélküli Szeretetét. HÁLÁS Az Én Testem, Lelkem, Szellemem Uramnak, Jézus Krisztusnak. Jehova tanúiként, merítkeztem alá, Nyíregyházán, 2012.07.14.-én. Az Alámerítkezésem Jehova tanúiként, a Szervezet tagjaként azonosított, mivel arra mondtam két igent. Nade, az Úr Jézus Krisztus nem ezt kérte! Hanem: Máté 28:19!! Jogilag mire felfogtam, megértettem, és kiálltam az igazság mellett, az Úr Jézus Krisztus segítségével, kijelentkeztem. https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=1718211965270091&id=100012439124929

2021.09.12.-től hivatalosan sem vagyok manipulált SZEKTA TAG, aki elhinné, hogy az Úr Jézus Krisztus teremtett szellemi lény, vagy csupán Mihály Arkangyal, illetve a Szent Szellem az Isten tevékeny ereje. A szeretet nevében történő manipuláció, kapcsolatok megszakítása akár családon belül is, célravezető, hasznos, eredményes. Hogy merték azt tenni a Szentírással? https://www.facebook.com/share/p/DEVop1mvwTk5d85x/

Elhatárolódtam végleg ettől, de más szervezettől, és azok képviselőitől, de még azoktól is akik szellemiségben támogatják sátán bármely szektáit. Az ismeretlen eredetű, és ismeretlen összetételű, kísérleti vakcina, szisztematikus, manipulatív kampányuk volt az "i"- re a pont. 

NEM ISTENBEN BÍZTAK! https://www.jw.org/hu/konyvtar/videok/... https://www.facebook.com/share/p/MrjeRySpNp7cMKfM/Az utolsó 4 év lelki gyötrődés hozadéka az afla-toxin mérgezés, majd az ALS betegség, lábaim lebénulása, testemre való kivetülése. Sírva, könyörögve Imádkoztam, akkor hajnalban, 2021.08.28.-án.

DICSŐSÉGES, Mennybéli Atyánk, Istenünk megbocsátott, Kegyelemben részesített, az Úr Jézus Krisztus közbenjárásával. HÁLÁS vagyok neki. Földi testem felgyógyult, így ma már futok, túrázom, kerékpározom.

https://youtu.be/9OG5i2_Ir3o?feature=shared /tények/https://youtu.be/9-ywl1tSExI?feature=shared /tények/

Megtévesztett emberek akik, Sátán malmára hajtják a vizet, önmaguk teljes életét hiábavalóságra ítélve. Akik a Démonokkal vannak közösségben: Jehova tanúihttps://m.facebook.com/story.php?story_fbid=1722725714818716&id=100012439124929

Nehogy későn lépj, későn tedd azt, amit ma kell tenned!A Hitünket kell építenünk, URUNK Jézus Krisztus által. Ellenben ha, valaki a Vallásokban vesztegel, veszte lehet az annak, hiszen e világ uralkodója, több mint húszezer vallást üzemeltet, és a híveket már most próbafekvésre invitálja a temetőben. Lásd pl., az Oltás Kampányukat, kifordított Bibliáik, Hatalmi játszmáik, pénz éhségük. Mind sátán eszközei. Isten Kegyelemben részesített, amikor Lelkileg, Testileg, Szellemileg egyszerre a legmélyebben volt az életem. 

Eldöntöttem szívemben, 2021.08.28.- án hajnali 2h-2.30h között: Megírom a Kilépő Nyilatkozatom Jehova tanúinak, és elküldöm két felvigyázónak reggel, ahogy felébredek. Imádkoztam, teljes tudattal, szívem mélyéről, a könnyeim potyogtak. Azt követően kaptam meg A SZENT SZELLEMET. 

ISTEN SZELLEME és az emberi szellemem fonódott össze akkor, ott a hajnali órákban. Bekellet zárnom az ajtót, a rossz mögött, hogy a jó elé léphessek. Isten nyitott ajtót a JÓ előtt. Bizonyság tételemmel buzdítsalak, erősítselek. Zárd be az ajtót a rossz után, lépj a Jó ajtó elé, Isten Kegyelmes Hozzád, Ő MINDENHATÓ, aki Fiát nem-kímélve mutatja, téged is Szeret. 

Az Úr Jézus Krisztus Isten, érted is adta az életét, a Keresztfán.Ezek után, újra az alapoktól kezdtem, de immár a SZENT SZELLEM Isten segítségével tanulmányoztam. Majd Bibliai alapokra, ahogy a Szentírás tanítja, Keresztelkedtem meg, az Atyának, azaz az Atya Istennek, a Fiának, azaz az Úr Istennek Jézus Krisztusnak, és a Szent Szellem Istennek a nevében, erre mondtam Áment. Mindez Érsekcsanádon, 2022.09.18.-án történt. 

Bátran keressétek az Úr Jézus Krisztust, míg tart a Kegyelem időszaka. Azután hiába zörgetsz, az Elragadtatást követően, a 7 éves Nagy Nyomorúság idején, csak mártír haláloddal kerülhetsz Isten elé, úgy üdvözülhetsz.Ha lemaradtál az Elragadtatásról, az az önhibád miatt volt. Ne add fel, keresd az Úr Jézus Krisztust az Ítélet ideje alatt is. 

Az Úr Jézus Krisztus Kegyelme, ezen időszak befejezéséig, azaz az Elragadtatásig tart, fogadd el most, még a mai napon bánd meg bűneid, hívd be az életedbe, és élj az Úr Jézus Krisztusban.Én Jézus Krisztust választottam, nem vagyok földi egyházi, szervezeti, vallási csoportulás, szekta tagja. Uram, Királyunkhoz tartozom, az Ő Eklézsiájához, az Ő Mennyasszonyi Osztályához. 

Az Új Jeruzsálemben kívánok élni, és Örökre az Úr Jézus Krisztus munkájában tevékenykedni, Ő mellett. Ez az igazi, valóságos, élő Reménységem.Az Úr Jézus Krisztus a kulcs, a te életedben, a te örök életedhez. Hiszen az Ad Kegyelmet, aki Jogilag arre hivatott, Ő, az Úr Jézus Krisztus, aki kiontott vérét adta a érted, fogadd el a Kegyelmét, különben Átok sújt.https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=1728812050876749&id=100012439124929

3 gyermekem van, Isten Áldásával élhetek együtt egy földre szált Angyallal, az Úr Jézus Krisztus ajándékával, a feleségemmel, több mint 15 éve.

AZ ÉLET: JÉZUS KRISZTUS, AZ ÖRÖK ÉLET: JÉZUS KRISZTUS, AZ ÉLETED " KULCSA": AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS, AKI JOGILAG ILLETÉKES: JÉZUS KRISZTUS, AKI AZ ISTENI, EMBERI ÉLETÉT ADTA: A FIÚ ISTEN JÉZUS KRISZTUS, AKI A MENNYBÉLI ATYÁNKHOZ VISZ: JÉZUS KRISZTUS, AKI ÉRTÜNK JÖN, HAZAVISZ: JÉZUS KRISZTUS, A HATALOM S DICSŐSÉG: AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSÉ.

HITNÉZETEM: https://www.facebook.com/share/uEnX7AKGGEoB3JEE/

A MENNYEI ATYA ISTEN, A FIÚ, AZAZ JÉZUS KRISZTUS, ÉS A SZENT SZELLEM VEZESSE UTAD. MÍG TART A KEGYELEM IDŐSZAKA, KERESD A FÖLDRŐL AZ ÚR JÉZUS KRISZTUST.AZ EVAKUÁLÁS, A KVANTUM UGRÁS KULCSA, MAGA A BIBLIA KÖZPONTI FŐSZEREPLŐJE, AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS. 

Majd ezt mondta nekik: "Az Írásokban ez áll: Krisztusnak meg kell halnia, de a harmadik napon fel kell támadnia a halálból. Ti láttátok, hogy ez megtörtént! Tanúk vagytok erre. Ezért menjetek és hirdessétek mindenkinek, hogy bűneikre bocsánatot nyerhetnek. Mondjátok meg nekik, hogy változtassák meg gondolkodásukat és életüket, és akkor Isten megbocsát nekik."Szent Biblia - Lukács evangéliuma 24:46‭-‬47 EFO

Szerény kis csoportunk, 7 országból erősítjük: https://www.facebook.com/share/g/hFo83S8henE2RTrh/Telegram: https://t.me/jhwhistenesjezuskrisztuskovetoi

Az Evangyélium Örömüzenete, Örömhír Krisztusról:‭Pál első levele a korinthusiakhoz‬ ‭15:1‭-‬4‬ ‭EFO‬ "Emlékeztetlek benneteket testvéreim arra az örömüzenetre, amelyet tőlem hallottatok, és amelyet el is fogadtatok. Ez lett a hitetek alapja, és ez által fogtok üdvözülni, ha hűségesek maradtok hozzá. Ha nem, akkor hiába lettetek hívőkké. Elsősorban azt a legfontosabb üzenetet adtam át nektek, amelyet én is kaptam: hogy Krisztus a bűneinkért halt meg — úgy, ahogyan az Írás előre megmondta —, azután eltemették, de a harmadik napon feltámadt — úgy, ahogyan az Írás előre megmondta —,"https://bible.com/bible/198/1co.15.1.EFO

A LÉNYEG: A FÖLDI ÉLETÜNK SORÁN MINDEN HIÁBAVALÓSÁG, HA NEM FOGADTAD BE AZ ÉLETÉBE AZ ÚR JÉZUS KRISZTUST. LEHET HÚSZ - OLIMPIAI ARANYÉRMED, ARANYLABDÁD, DIPLOMÁD, HÁZAD, KASTÉLYOD, ELNÖKI KINEVEZÉSED, VALLÁSI VEZETŐI MEGBÍZATÁSOD, PROFESSZORI CÍMED, TELI BANKSZÁMLÁD, ÁGYASOD, FELESÉGED, FÉRJED. MINDEN A HALÁL MARTALÉKA, AMIBEN NINCS ISTEN.AMI NEM AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSBAN VAN, ELMÚLIK, SENKI NEM EMLÉKEZIK REÁ. VISSZA KELL TALÁLNOD NEKED IS ISTENHEZ, AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS ÁLTAL. 

ÁLDJON MEG TÉGED IS AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS. 

Pál második levele a korinthusiakhoz 5:20-21 EFO"Mi tehát Krisztus követei vagyunk az emberek között. Úgy kérünk és biztatunk benneteket, mintha Isten szólna általunk. Krisztusért kérünk titeket: "Béküljetek ki Istennel!" Krisztus sohasem vétkezett, de Isten őt bűnért való áldozattá tette. Azért történt ez, hogy mi pedig Krisztus áldozata által elfogadhatóvá váljunk Isten számára."https://bible.com/bible/198/2co.5.20-21.EFO

#jézuskrisztuskövete @jézuskrisztuskövete


Olvass tovább

HITNÉZETEM

HITNÉZETEM

HITNÉZETEM:

● A SZENT BIBLIA

○ Hiszem, hogy az Írások, a teljes Biblia Isten ihletett igéje. A Biblia 66 könyve tévedhetetlen és az egyedüli tekintély a Hit és gyakorlat számára mindenben amiről beszél. Ő ihlette a kiválasztott embereket, akik elmondták és leírták azt, amire a Szent Szellem indította őket. Isten mindent közölt az emberrel Igéjében, ami a megváltáshoz, üdvösségéhez szükséges. A Szentírás Isten akaratának tévedhetetlen kinyilatkoztatása. Ez a jellem mértékadója, a tapasztalatok próbája, a hitelvek mérvadó kinyilatkoztatása és Isten történelmi cselekedeteinek megbízható forrása. A Szentírás az Úr Jézus Krisztus szava, bizonyságtétele.
(Máté 5:18; 2Pt 1:20–21; 2Tim 3:16–17; Zsolt 119:105; Péld 30:5–6; Ésa 8:20; Jn 17:17; 1Thessz 2:13; Zsid 4:12)


  • AZ ISTENSÈG

○ Hiszek az Egy Örökkévaló, három különböző megnyilvánulási formában egyszerre létező YHWH Istenben, aki mindennek Teremtője (5Móz 6:4 ; Kolossé 1:16); aki az Atya Isten, a Fiú Isten, és a Szent Szellem Isten, .aki három különböző személyben – Atya, Fiú és Szent Szellem – jelentette ki magát (2 Korinthus 13:14), aki mégis egy lényében, lényegében és dicsőségében (János 10:30). Isten örökkévaló (Zsolt 90:2), végtelen (1Timóteus 1:17) és szuverén (Zsolt 93:1). Isten mindentudó (Zsoltárok 139:1-6), mindenütt jelenlévő (Zsolt 139:7-13), mindenható (Jelenések 19:6) és változatlan (Malakiás 3:6). Isten Szent (Ézsaiás 6:3), igazságos (5Mózes 32:4) és igaz (2Móz 9:27). Isten szeretet (1János 4:8), kegyelmező (Efézus 2:8), irgalmas (1Péter 1:3), jó (Róma 8:28).


  • SZENT HÁRMASSÁG

Egy YHWH Isten létezik, Akinek Három megnyilvánulási formája van, Három különböző szerepben, Három feladatkörrel, Három módon jelenik meg és nyilatkoztatja ki Önmagát."Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Szellem: és ez a három egy." (1Ján 5:7)A Szent Hármasságnak, az Egyetlen személynek három főbb tulajdonsága, szerepe, megnyilvánulási formája, kvalitása van. Az ELOHIM héber kifejezés többes számú alakja is ezt a hármas szerepkört tükrözi és nem három külön személyt.Egy az Isten, az Atya, a Fiú és a Szent Szellem, az Egy örökkévaló személy, Három megjelenési formájának egysége.Isten halhatatlan, mindenható, mindent tudó, mindenek fölött való és mindig - mindenekben jelenlevő. Önkinyilatkoztatásából tudjuk, hogy végtelen és meghaladja az emberi felfogóképességet. Örökké méltó az Imádatra, csodálatára és minden teremtmény szolgálatára. Minden DICSŐSÉG és Hatalom YHWH Istené.(5Móz 6:4; Mt 28:19; 2Kor 13:13; Ef 4:4–6; 1Pt 1:2; 1Tim 1:17; 1Ján 5:7; Jel 14:7).


 >     MENNYBÉLI ATYÁNK

○ Isten, az örökkévaló Atya a Teremtő, a Forrás, a Megtartó és Úr minden teremtmény fölött. Igazságos és Szent, irgalmas és könyörületes, késedelmes a haragra, bővelkedik állhatatos szeretetben és hűségben. A Fiúban és a Szent Szellemben meglévő tulajdonságok és erők szintén az Atya kinyilatkoztatásai.
(1Móz 1:1; Jel 4:11; 1Kor 15:28; Jn 3:16; 1Jn 4:8; 1Tim 1:17; 2Móz 34:6–7; Jn 14:9)


  • JÉZUS KRISZTUS
○ Krisztus Urunk Istensége: Hiszek az Úr Jézus Krisztus teljes Istenségében, aki Isten volt, van és lesz, és nem veszítette el Isteni voltát a megtestesülésével sem. Ő a megtestesült Isten, Isten emberi alakban, az Atya kifejezett képe, aki anélkül, hogy megszűnt volna Istennek lenni, emberré lett, hogy megmutassa, ki az Isten, és üdvösséget biztosítson az emberiség számára (Máté 1:21 ;János 1:18 ;Kolossé 1:15). 

○ Az első eljövetelekor, az Ember Krisztus Jézus a Szent Szellemtől fogant, szűz Máriától született (Máté 1:23), az emberi és isteni természete különálló és sosem keveredik, bűn nélküli volt, meghalt minden ember bűnének büntetése helyett, eltemették, a harmadik napon feltámadt a megdícsőült testében, felemeltetett az Atya Isten jobbjára, halálával minden ember számára a bűnökért való engesztelést szerzett, de ez csak azokra érvényes, akik igaz, élő hitet gyakorolnak benne. 

○ Ő valóban teljesen Isten és valóban teljesen ember (János 1:1,14); tökéletes, bűntelen életet élt (1János 3:5); minden tanítása igaz (János 14:6). Az Úr Jézus Krisztus helyettesítő áldozatként halt meg a kereszten, az egész emberiségért (1János 2:2); (Ézsaiás 53:5-6). Az Ő halála elegendő ahhoz, hogy üdvösséget biztosítson azoknak, akik befogadják Őt Megváltóként (János 1:12 ; ApCsel 16:31); megigazulásunk az Ő vérének kiontásán alapul (Róma 5:9 ;Efézus 1:7); ezt bizonyítja az Ő szó szerinti, fizikai feltámadása a halálból (Máté 28:6 ; 1Péter 1:3). ○ Hiszem, hogy az Isten-ember Jézus Krisztus, most az Atya Isten jobbján ül, és főpapként közbenjár minden igaz hívőért, elkészíti a mi lakóhelyünk a Mennyben, és visszajön értünk, az Ő Mennyasszonyáért. 

○ A felhőkig való eljövetelekor, az Elragadtatáskor: Hiszek, az Úr Jézus Krisztus személyes, Megdicsőült testben történő visszajövetelében az Ő Egyházáért, Eklézsiájáért, a valós hívők, az igaz követői, akik szellemmel és igazsággal imádják, azokért tér vissza, bennünket evakuál. 

○ Isten, az Örökkévaló Fiú, Jézus Krisztusban öltött testet. Őáltala teremtetett minden, benne lett nyilvánvalóvá Isten jelleme, általa teljesedett az emberiség megváltása és Ő ítéli meg a földet. Csodái által kinyilatkoztatta Isten hatalmát, és bizonyította, hogy Ő a megígért Messiás. Bűneinkért önként vállalta helyettünk a szenvedést és a kereszthalált; feltámadt a halálból és felment a mennybe, hogy közbenjárjon értünk a mennyei szentélyben. Népe végleges megszabadításáért újra eljön dicsőségben, és mindent újjá tesz.(Jn 1:1–3,14; Kol 1:15–19; Jn 10:30; 14:9; Róm 6:23; 2Kor 5:17–21; Jn 5:22; Lk 1:35; Fil 2:5–11; Zsid 2:9–18; 1Kor 15:3–4; Zsid 8:1–2; Jn 14:1–3). 1Móz 1:1; Jel 4:11; 1Kor 15:28; Jn 3:16; 1Jn 4:8; 1Tim 1:17; 2Móz 34:6–7; Jn 14:9)


  • SZENT SZELLEM

○ Hiszek a Szent Szellem személyében és Istenségében (ApCsel 5:3-4), aki a tévedhetetlen Ige szerzője és értelmezője, aki a hívőt meggyőzi, újjászüli, lakozást vesz benne, hatalommal ruházza fel, vezeti és irányítja az ajándékai által annak élete, szolgálata és imádata során. A Szent Szellem ebben a korszakban minden igaz hívőt elpecsétel az Úr Jézus Krisztus testébe, az ő fő célja a Krisztusról való bizonyságtétel és felmagasztalás, azaz mindig Őrá mutat. A Szent Szellem teljessége, hatalma és vezetése elegendő a hívő életében, hit által, célja az ember Üdvözítése. ○ Újjáteremti a bűnösöket (Titusz 3:5) és a hívőkben lakozik (Róma 8:9). Ő az a közvetítő, aki által Krisztus minden hívőt az Ő testébe keresztel (1Korinthus 12:12-14). Ő a pecsét, aki által az Atya Isten garantálja az igaz hívők üdvösségét a megváltás napjáig (Efézus 1:13-14). Ő az isteni tanító, aki megvilágítja a hívők szívét és elméjét, miközben Isten Igéjét tanulmányozzuk (1Korinthus 2:9-12). A Szent Szellem végső soron uralkodó a szellemi ajándékok szétosztásában (1Korinthus 12:11). A Szent Szellem csodálatos ajándékai, bár semmiképpen nem esnek a Szent Szellem erőt adó képességén kívül, már nem pontosan ugyanúgy működnek, mint az egyház korai fejlődésében (1Kor 12:4-11 ; 2Kor. 12:12; Efézus 2:20 4 :7-12); 

○ Isten, örökkévaló Szellem, együttműködött az Atya Istennel, a Fiú Istennel a teremtésben, a testet-öltésben és a megváltásban. Ő ihlette a Szentírás íróit, Ő töltötte be Krisztus életét erővel, Ő vonzza és győzi meg az embereket, Ő újítja meg és formálja Isten képére azokat, akik engedelmeskednek Őneki. Azért küldte el az Atya Isten és a Fiú Isten, hogy mindig gyermekeivel legyen; az igaz egyháznak szellemi ajándékokat adjon, és Krisztus bizonyságtevő szolgálatára képesítsen; és a Szentírással összhangban minden igazságra elvezessen bennünket.(1Móz 1:1–2; Lk 1:35; 4:18; ApCsel 10:38; 2Pt 1:21; 2Kor 3:18; Ef 4:11–12; ApCsel 1:8; Jn 14:16–18,26; 15:26–27; 16:7–13)


  • ISTEN KÜLÖNBÖZŐ NEVEI

○ Hiszem, hogy a Mindenható Istent, aki mindenhol, mindenekben jelen van, aki korlátlan az idő a tér, az anyag, s a dimenziók tekintetében, nem lehet Őt egy Név mögé lekorlátozni, bekorlátozni. Neveinek jelentéseinek mindegyike sokoldalú, annak mélységében, magasságában, szélességében, sokszínűségében, több értelmében, tulajdonságaiban, érzelmeiben. Jellemének egy-egy aspektusát jeleníti meg, tükrözi, magyarázza néhány általunk ismertebb neve. Olyan neve is van jelenleg, amit majd ezután fogunk mi, az Eklézsia tagjai, akár a Mennyben megismerni, hallani. 

○ JHVH / YHWH/ JAHVE/ ÚR (5Mózes 6:4, Dániel 9:14) – a legszorosabb értelemben ez Isten egyetlen valódi neve. Bizonyos fordításokban ÚR formában (nagybetűkkel) szerepel, hogy megkülönböztessék az Adonáj (Úr) szótól. A névvel először akkor találkozunk, amikor Isten kijelenti Mózesnek: "Vagyok, aki vagyok" (2Mózes 3:14). Ez a név közvetlenséget, jelenlétet hordoz. Jahve jelen van, elérhető, közel van azok számára, akik segítségül hívják (Zsoltárok 107:13), bűnbocsánatért könyörögnek (Zsoltárok 25:11), vagy vezetést kérnek (Zsoltárok 31:3).

○ További nevei: EL, ELOAH; ELOHIM; EL SHADDAI; ADONÁJ; JEHOVA-JIREH; JEHOVA-RAFFA; JEHOVA-NISSZI; JEHOVA-MEKKÁDES; JEHOVA-SÁLOM; JEHOVA-ELOHIM; JEHOVA-CIDKENU; JEHOVA-ROHI; JEHOVA-SÁMMÁ; JEHOVA-CEVÁÓT; EL ELYON; EL ROI; EL-OLAM; EL-GIBÓR; ...


● A TEREMTÉS
○ Isten mindenek Teremtője. Teremtő munkájának hiteles történetét a Szentírás nyilatkoztatta ki. Hat nap alatt alkotta az Úr "a mennyet és a földet", valamint minden földi élőlényt és az első hét hetedik napján megpihent. Az első emberpár mint a teremtés koronája Isten képére és hasonlatosságára teremtetett. Nekik adatott a föld és az azon lévő minden teremtmény feletti felelősségteljes uralom, mivel Isten gondjaira bízta, hogy vigyázzanak arra. Amikor a teremtés befejeződött, Isten dicsősége kijelentette: "Imé igen jó".
(1Móz 1:2; 2Móz 20:8–11; Zsolt 19:1–7; 33:6–9; 104; Zsid 11:3)


  • KERUBOK, SZERÁFOK, ANGYALOK, DÉMONOK, SÁTÁN
○ Teremtésükben hiszek, hogy Isten megszámlálhatatlan bűn nélküli lényt teremtett, angyalokat, szeráfokat és kerubokat, jóval az ember létezését megelőzően. 

○ A mennyei lények legmagasabb rendje a Kerub, vagy Kerubok. A Különböző fajta kategóriája létezik. Először azok, akiknek egy arcuk és két szárnyuk van; másodszor azok, akiknek két arcuk és két szárnyuk van; harmadszor azok, akiknek négy arcuk és négy szárnyuk van. Ezek a lények szorosan kapcsolódnak Isten trónjához, ők azok, akik a trónt hordozzák (Ezékiel 1). Isten igazsága és hatalma foglalkoztatja őket. Ők védik meg Isten jellemét és jelenlétét. Képesek arra, hogy Isten akaratát gyorsan végrehajtsák a nemzetek között. Feladatuk Isten Szentségének és Hatalmának a Magasztalása. (Jel 4:6-9) 

○ A mennyei lények második rendje a Szeráfok. Isten szüntelen imádata jellemző rájuk. Imádják Istent az Atyát, és Istent a Fiút. Szolgálatuk része Isten szolgálóinak megtisztítása, hogy azok is imádhassák, és szolgálhassák az Urat. Ők vezetik a dicsőítést a mennyben. Feladatuk Isten szentségét és imádatát hangsúlyozni. Isten Szentségét dicsérik és hirdetik. Ezt minden alkalommal háromszorosan teszik, a Szent szót háromszor ismételve. Ez a hármas egység miatt van így: Szent, Szent, Szent, ahogyan az Atya, a Fiú és a Szent Szellem Szent. Hirdetik, hogy az embernek megtisztulásra van szüksége. A megtisztulás az oltáron át történik, ahol kiontatott a vér. Mivel a megtisztulásnak mindig a vér az eszköze, ma a Messiás vére ez az eszköz. A Nagy Nyomorúság számos ítéletében szerepet kapnak a szeráfok. Isten a szeráfokat használja majd haragjának kitöltésére. (Ézsaiás 6; Jelenések könyve). 

○ A mennyei lények harmadik rendje a választott Angyalok: Hiszem, hogy angyalok hatalmas serege megtartotta Szentségét, és ők Istent szolgáló szellemek, hogy véghezvigyék Isten terveit, különösen azok között, akik az üdvösség örökösei. Az angyalok szellemi lények, intelligenciával, érzelmekkel és akarattal rendelkeznek. Intelligensek (Máté 8:29; 2 Korintus 11:3; 1 Péter 1:12), érző lények (Lukács 2:13; Jakab 2:19; Jelenések 12:17), és akarattal rendelkeznek (Lukács 8:28-31; 2 Timóteus 2:26; Júdás 6). Az angyalok, önálló, szellemi lények (Zsidók 1:14), igazi fizikai test nélkül, de képesek bizonyos mértékben fizikai testet ölteni. Az angyalok vezetője, Mihály arkangyal. Tevékenységük:Istent dicsőítik (Zsoltárok 148:1,2; Észaiás 6:3); Istent imádják (Zsidók 1:6; Jelenések 5:8-13); Örvendeznek azon, amit Isten tesz (Jób 38:6-7); Istent szolgálják (Zsoltárok 103:20; Jelenések 22:9); Isten előtt állnak (Jób 1:6; 2:1); Isten ítéletének végrehajtói (Jelenések 7:1; 8:2); Választ hoznak az imádságoka (Cselekedetek 12:5-10); Segítenek az emberek Krisztusnak való megnyerésében (Cselekedetek 8:26; 10:3); A keresztények munkálkodását és szenvedését vizsgálják (1 Korintus 4:9; 11:10; Efézus 3:10; 1Péter 1:12); Bátorítanak a veszélyben (Cselekedetek 27:23,24); A hívőkről gondoskodnak haláluk órájában (Lukács 16:22).○ Sátán és a démonok jelenleg gonosz személyként léteznek. A Sátán egy bukott angyal, aki egy angyalcsoportot vezetett az Isten elleni lázadásban (Ézsaiás 14:12-17 ; Ezékiel 28:12-15). Ő Isten és ember nagy ellensége, a démonok pedig a gonosz szolgái. Őt és démonait örökre megbüntetik a tűz tavában ( Máté 25:41 ; Jelenések 20:10).

○ Sátán: Az egyik ilyen teremtett lény, a "fényes csillag, hajnal fia", a legmagasabb rangú, aki büszkeség által esett bűnbe, így lett Sátán az ellenség. A valahai Arkkerub, azaz a Kerubok Vezetője volt. Ő egy valóságos személy, annak minden jellemzőjével, tőle ered a bűn, gonoszság. Jelenleg mint e világ uralkodója és istene működik, ő Isten és Isten népének legfőbb ellensége, az emberiség hitetője. Ő vezette az első emberpárt a bűnbe, ezzel okozta bukásukat. A kereszten megítéltetett, az ítélet végrehajtásának a helye a Tűznek tava lesz. 

○ Démonok: Hiszem, hogy Sátánt bukásában az angyalok, kb.1/3-a követte, akik így démonokká váltak, akik Sátán aktív szolgálói. Feladatuk, hogy véghez vigyék a szentségtelen terveit. Akik elbuktak "a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartja.


  • A TEREMTETT BUKOTT EMBER

○ Hiszem, hogy az embert Isten saját képére alkotta, hogy elbukott a bűn által, és elvesztette közösségi szellemi életét Istennel, a vétkezése napján, halott a bűneiben és vétkeiben, így teljesen elveszett. A bukott természetét Ádám, minden leszármazottjára átörökítette, kivéve az ember Jézus Krisztust, aki fentről született. Az emberben egy szikrányi isteni élet sincs, és az Isten Kegyelme nélkül, segítsége hiányában nem képes megváltozni. 

○ Az emberiség Isten közvetlen teremtéséből jött létre, és hogy az emberiség egyedülállóan Isten képére és hasonlatosságára teremtett (1Mózes 1:26-27). Ádám bukása miatt az egész emberiség bűnös természetet örökölt, minden ember a bűn elkövetését választja (Róma 3:23), és minden bűn rendkívül sértő Istenre nézve (Róma 6:23). Az emberiség teljességgel képtelen orvosolni ezt a bukott állapotot (Efézus 2:1-5 , 12). 

○ Az első emberpár Isten képmására lett teremtve egyéniséggel, hatalommal és szabadsággal, hogy gondolkodjon és cselekedjen. Bár teremtett szabad lény, a test, a lélek és a szellem oszthatatlan egysége, mégis Istentől függ az élete. Amikor ős szüleink nem engedelmeskedtek Istennek, megtagadták Istentől való függőségüket és elvesztették Istentől kapott kiváltságokat. Isten képmása összetört bennük, és a halál alattvalóivá lettek. Utódaik ezt a megromlott természetet és annak következményeit öröklik. Gyengeségekkel és bűnös hajlamokkal születnek. De Isten megbékéltette magával a földet Krisztusban, és Szent Szelleme által a bűnbánó halandó emberben helyreállítja Alkotója képmását. Isten dicsőségére lettek teremtve, és azért hívattak el, hogy szeressék Őt és egymást, és viseljenek gondot környezetükre.(1Móz 1:26–28; 2:7; Zsolt 8:4-8; ApCsel 17:24-28; 1Móz 3; Zsolt 51:5; Róm 5:12–17; 2Kor 5:19–20; Zsolt 51:10; 1Jn 4:7–8,11,20; 1Móz 2:15)


● HARC AZ EMBER LELKÉÉRT
○ Az egész emberiség belebonyolódott az Isten és Sátán közötti nagy küzdelembe, ami Isten jelleme, törvénye és a világmindenség fölötti uralom kérdése körül forog. A harc a mennyben kezdődött, amikor egy szabad akaratú teremtett lény önmagát felmagasztalva Isten ellenségévé, Sátánná vált, és az angyalok egy részét is fellázította. E világba is behozta a lázadás szellemét, amikor Ádámot és Évát bűnre vitte. Az ember bűne azt eredményezte, hogy az emberiség elvesztette istenképűségét, a teremtett világ rendje felbomlott, és a föld a vízözön idején elpusztult. E világ az egyetemes küzdelem színtere lett, amit az egész univerzum figyelemmel kísér. De Isten szeretete végül is igazolódik. Krisztus, hogy segítse népét a harcban, elküldi Szent Szellemét és a jó angyalokat, hogy az üdvösség útján vezessék, védelmezzék és oltalmazzák őket.
(Jel 12:4–9; Ésa 14:12–14; Ez 28:12–18; 1Móz 3; Zsid 1:14; Róm 1:19–32; 5:12–21; 8:19–22; 1Móz 6–8; 1Kor 4:9; 2Pt 3:6)


  • AZ ÜDVTÖRTÉNETI KORSZAKOK

○ Hiszem, hogy az üdvtörténeti korszakok, sáfárságok, amelyek által Isten igazgatja a tervét a Földön, az embereknek adott különböző felelősség szerint. A korszakok időrendben követik egymást, progresszív kijelentés által, de azok nem az üdvösség útjai, sem a kegyelem szövetségének rendelései, hanem az ember próbája az Istennek történő engedelmességben.○ Az üdvtörténeti korszakok az Írások szó szerinti értelmezéséből következnek, következetesen elválasztják Izraelt és az Igaz Egyházat, és Isten végső célja az ő megdicsőülése. A korszakok nem a megváltás különböző útjai, hanem minden korszakban a megváltás alapja Krisztus vére, az üdvösség értelme mindig kegyelemből hit által volt, a hit tárgya mindig Isten, de a hit tárgya változott az egyes korszakokban a progresszív kijelentéstől függően.


  • MEGVÁLTÁS

○ Az üdvösség Isten kegyelmének ajándéka az Úr Jézus Krisztusnak a kereszten végzett munkájába vetett hit által (Efézus 2:8-9). Krisztus halála teljesen megigazult a hit által és a bűntől való megváltással. Krisztus meghalt helyettünk (Róma 5:8-9), és a mi bűneinket saját testében hordozta (1Péter 2:24). A halála utáni harmadik napon Jézus testileg feltámadt, bemutatva győzelmét a bűn és a halál felett (Róma 14:9). 

○ Az üdvösséget egyedül kegyelemből, egyedül hit által, egyedül Krisztusban nyerhetjük el. A jó cselekedetek és az engedelmesség az üdvösség eredményei, nem pedig az üdvösség követelményei. Krisztus áldozatának nagysága, elegendősége és tökéletessége miatt mindazok, akik befogadták Krisztust Megváltóként, örökre biztonságban vannak az üdvösségben, Isten ereje által megtartva, Krisztusban örökre biztosítva és megpecsételve (János 6:37-40 ; 10:27-30; Róma 8: 1, 38-39 ; Efézus 1: 13-14) ; Az üdvösséget nem lehet jócselekedetekkel kiérdemelni. A jó cselekedetek és az átalakult életek az Isten által biztosított üdvösség gyümölcsei (Galata 5:22-23 ; Jakab 2:14-26). 

 ○ Az üdvösség teljesen Isten ingyen kegyelmének munkája, és az nem az ember munkája, sem egészében, sem részében. Nem függ az emberi jóságtól vagy földi vallásos szertartástól. Az üdvösség ajándék az embernek, amelyet hit által kap, abban a pillanatban, amikor Krisztus igazsága a bűnösnek tulajdoníttatik, és ez által Isten előtt megigazul. A megváltottak feltétel nélküli elhívást kaptak a múltban, és hatékonyan, ellenállhatatlanul elhívta őket a Szent Szellem. 

○ Mértéke: a megváltáskor a bűnöst Isten teljesen elfogadja, az egyén teljes mértékben egyesül Krisztussal, és így az Atya Isten szereti és elfogadja, ahogy Krisztust is szerette és elfogadta. Hiszem, hogy a megváltott hívő az Isten kegyelem minden gazdagságát megkapja, és birtokol minden szellemi áldást, így nem kell keresnie a "második áldást" vagy a "kegyelem második munkáját". 

○ Örök biztonság: minden igaz hívő, aki egyszer részesült a megváltásban, örökké biztonságban van a Krisztus természete és munkája miatt, valamint az örök élet Isten ajándékának természete miatt. Minden egyes megváltott személy kiváltsága, hogy bizonyos lehet az üdvösségéről attól a pillanattól fogva, ahogy elfogadja az Úr Jézus Krisztust megváltójának. Ez a bizonyosság nem a hívők saját érdemén alapul, hanem az Írásokon és a Szent Szellem bizonyságán. 

○ Megszentelődés: a megszentelődés Istennek történő elválasztás, amelynek három formája van: helyzeti megszentelődés, amikor Isten a hívőt Krisztusban már tökéletesnek és vele egynek látja; a fokozatos megszentelődés, amikor a hívő a bűnös természetében marad az életében, szüksége van a kegyelemben való növekedésre, és folyamatosan egyre inkább Isten Fiának a képére formálódik; és a végső megszentelődés, amikor a hívő teljesen megszentelődik abban az helyzetében, amit már megkapott, és ez akkor lesz, amikor a hívő meglátja az Urat, és olyan lesz mint ő, az Elragadtatáskor. 

○ Krisztus élete – mely Isten akarata iránti tökéletes engedelmesség volt -, szenvedése, halála és feltámadása által gondoskodott Isten az emberi bűn engesztelésének egyetlen eszközéről úgy, hogy akik elfogadják ezt az áldozatot, azoknak örök életük lehet, és az egész teremtett világ jobban megértheti a Teremtő örökkévaló szeretetét. Ez a tökéletes engesztelés igazolja Isten Szent törvényének igazságosságát és könyörülő jellemét, mert mindkettő elítéli bűneinket, de gondoskodik a megbocsátásról. Krisztus halála helyettesítő és engesztelő, megbékéltető és átalakító. Krisztus feltámadása Istennek a gonosz erők feletti diadalát hirdeti. Azoknak, akik a megváltást elfogadják, végső győzelmet biztosít a bűn és a halál felett. Nyilvánvalóvá teszi Jézus Krisztus hatalmát, aki előtt mennyen, földön, föld alatt minden térd meghajol.(Jn 3:16; Ésa 53; 1Pt 2:21–22; 1Kor 15:3–4,20–22; 2Kor 5:14–15,19–21; Róm 1:4; 3:25; 4:25; 8:3–4; 1Jn 2:2; 4:10; Kol 2:15; Fil 2:6–11)

○ Isten végtelen szeretetéből és kegyelméből Krisztust, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy Isten igazsága legyünk Ő benne. A Szent Szellem vezetésével felismerjük nyomorúságunkat, bűnösségünket, megbánjuk vétkeinket és gyakoroljuk hitünket Jézusban, mint Úrban és Krisztusban, helyettesben és példaképben. Ez az üdvösséget adó hit az Ige isteni hatalmát váltja valóra és ez Isten kegyelmének ajándéka. Krisztus által megigazultunk vagyunk, Isten fiaivá fogadott, és megszabadultunk a bűn uralma alól. A Szent Szellem által újjászületünk és megszentelődünk. A Szent Szellem megújítja elménket, beírja Isten szeretet-törvényét szívünkbe, és erőt ad a Szent életre. Benne maradva az Isteni természet részesei leszünk, és miénk a megváltás bizonyossága most és az ítéletkor.

(2Kor 5:17–21; Jn 3:16; Gal 1:4; 4:4–7; Tit 3:3-7; Jn 16:8; Gal 3:13–14; 1Pt 2: 21–22; Róm 10:17; Lk 17:5; Mk 9:23–24; Ef 2:5–10; Róm 3:21–26; Kol 1:13–14; Róm 8:14–17; Gal 3:26; Jn 3:3–8; 1Pt 1:23; Róm 12:2; Zsid 8:7–12; Ez 36:25–7; 2Pt 1:3–4; Róm 8:1–4; 5:6–10)

○ Jézus kereszthalála által győzedelmeskedett a gonosz erői felett. Ő, aki földi szolgálata során legyőzte a démoni lelkeket, megtörte hatalmukat és biztossá tette végső megsemmisülésüket. Jézus győzelme nekünk is győzelmet ad a gonosz erők felett, amelyek még most is arra törekszenek, hogy irányítsanak minket, miközben Vele járunk békességben, örömben és szeretetének bizonyosságában. Most már a Szent Szellem lakozik bennünk és felhatalmaz minket. Jézus, mint Megváltónk és Urunk mellett szüntelen elkötelezve, szabaddá tétettünk múltbeli tetteink terhétől. Többé már nem a sötétségben élünk, félve a gonosz erőktől, a tudatlanságtól és korábbi életünk értelmetlen voltától. Ebben az új szabadságban, amit Jézusban nyertünk, arra hívattunk el, hogy növekedjünk az Ő jellemének hasonlatosságában azáltal, hogy naponta ápoljuk a Vele való bensőséges kapcsolatunkat az imádság és az Ige tanulmányozása által, elmélkedve tanításai és az Ő gondviselése felett, valamint az Őt dicsőítő éneklés, a közös istentisztelet, és az egyház missziójában való közreműködés által. Miközben a körülöttünk lévők szerető szolgálatára szenteljük magunkat, és bizonyságot teszünk az Ő megváltói munkájáról, Szent Szelleme általi állandó jelenlétével minden percünket és minden feladatunkat lelki tapasztalattá alakítja át.
(Zsolt 1:1–2; 23:4; 77:12–13; Kol 1:13–14; 2:6, 14–15; Lk 10:17–20; Ef 5:19–20; 6:12–18; 1Thessz 5:23; 2Pt 2:9; 3:18; 2Kor 3:17–18; Fil 3:714; 1Thessz 5:16–18; Mt 20:25–28; Jn 20:21; Gal 5:22–25; Róm 8:38–39; 1Jn 4:4; Zsid 10:25.)


  >      IZRAEL
○ Hiszem, hogy Isten elhívott magának egy népet, amely Ábrahám, Izsák és Jákob fizikai leszármazottja; hogy Izrael YHWH Isten felesége, aki a múltban hűtlen volt, a jelenben elvált tőle, hogy a jövőben újra egy legyen vele. Isten négy olyan feltétel nélküli szövetséget kötött ezzel a kiválasztott néppel, amelyek még nem teljesedtek be. Isten minden Izraelnek tett ígéretét szó szerint be fogja teljesíteni, ugyanúgy ahogy a figyelmeztetései és ítéletei is szó szerint teljesedtek be. Izrael hitetlen történetében mindig volt egy hívő maradék a kiválasztás Kegyelme szerint. Eljön majd Izrael nemzeti helyreállítása, amikor is a feltétel nélküli szövetségek minden ígérete beteljesül, beleértve a mag, a terület és áldások szempontjait.


  • AZ IGAZ EGYHÁZ
○ Az Igaz Egyház, Krisztus teste, egy szellemi szervezet, amely a jelen kor minden hívőjéből áll (1Kor 12:12-14; 2Kor 11:2; Ef 1:22-23, 5:25-27 ). ○ Az Igaz Egyház, az Eklézsia, a kihívottak közössége Krisztus teste és menyasszonya. Tagja minden zsidó és nem zsidó (pogány) igaz hívő, 33 pünkösdje és az Elragadtatás közötti időszakban. Ebbe a testbe a Szent Szellem keresztsége által lehet beépülni. Izraeltől különálló, és bár az Igaz Egyház Izrael zsidó szövetségeinek a szellemi és lelki áldásaiban részesül, nem tölti be és nem is birtokolja el azokat Izraeltől. 

○ A szertartások: egy szertartás olyan gyakorlat, amelyet Krisztus Urunk írt elő, az Apostolok Cselekedetei könyvében gyakorolták, és a levelekben megmagyarázták. Kizárólag két szertartás létezik: a alámerítkezés és az Úrvacsora, mindkettő csak az igaz hívőkre vonatkozik. Tehát nem tartok bálványimádó világi ünnepeket, például a karácsonyt, születésnapot, névnapot, valentin napot, halloween napot..stb. 

 ○ A hívő felelőssége: minden hívő kötelessége összegyülekezni, hogy részt vegyenek a szertartások végrehajtásában, az ajándékkal rendelkező férfiak tanítsák őket az Igére, egymást felépítsék, és imádják az Istent. Tehát vallási szervezetet, földi egyházi szervezetet, vezető testületet, véneket, papokat, lelki pásztorokat, teológust, professzort, PHD-t, nem követek, nem fogadom el tanításait, csak ha a Szent Szellem megerősítette, nem támogatom annak semmilyen imádati formáját. Az összegyülekezést a helyi gyülekezetnek kell szerveznie a felelős vezetőség által. Az Igaz hívő a Szent életre kapott elhívást, a benne lakozó Szent Szellem ereje által. Meg kell harcolnia a szellemi és lelki háborút a testtel és a gonosszal szemben. Használnia kell a szellemi ajándékait, hogy Krisztus testének helyi gyülekezetét felépítse. 

○ A nagy parancsolat: Hiszem, hogy az Evangélium /Örömüzenet/(1Kor 15:1-4) hirdetése, és a nemzetek tanítvánnyá tétele; az alámerítése (Máté 28:19-20) a hívő és helyi gyülekezet felelőssége. Az evangélium hirdetése lehet aktív, azaz tényleges hirdetése, és passzív, az evangelizálás támogatása. ○ Az egyház a hívők közössége, akik Jézus Krisztust Uruknak és Megváltójuknak vallják. Az Ótestamentom korában élő nép lelki utódaiként Isten minket is a világból hívott ki. Imádkozásra, a közösségvállalásra, az Ige meghallására, az úrvacsora ünneplésére, az egész emberiség szolgálatára és az evangélium egész világon való hirdetésére léptünk közösségre egymással. Az igaz egyház megbízatását Krisztustól – a testet öltött Igétől – és a Szentírásból – az írott Igéből – kapta. Az igaz egyház Isten családja: Őáltala elfogadott gyermekek, akik a megújított szövetség szerint élnek. Az igaz egyház Krisztus teste, a hit közössége, amelynek maga Krisztus a feje. Az igaz egyház a menyasszony, akiért Krisztus meghalt, hogy megtisztítsa és megszentelje. Diadalmas visszatértekor dicsőséges egyházat állít maga elé, minden korok hűségeseit, vérén megváltottakat, akiken nincs szeplő vagy sömörgőzés, hanem szentek és feddhetetlenek. Ők a jelenleg lepel alatt lévő, igaz egyháza, az Eklézsia.(1Móz 12:3; ApCsel 7:38; Ef 4:11–15; 3:8–11; Mt 28:19–20; 16:13–20; 18:18; Ef 2:19–22; 1:22–23; 5:23–27; Kol 1:17–18) 

○ Az igaz egyház egy test sok taggal, kihívva minden nemzetből, ágazatból, nyelvből és népből. Krisztusban új teremtés vagyunk. Az igaz egyházat nem oszthatja meg faji, kulturális, műveltségbeli és nemzetiségi, valamint alacsony és magasabb rendű, szegény és gazdag, férfi és nő szerinti megkülönböztetés. Krisztusban mindannyian egyenlők vagyunk, akiket Vele és egymással a Szent Szellem tart közösségben. Azért vagyunk, hogy részrehajlás és fenntartás nélkül szolgáljunk és szolgáljanak nekünk. A Szentíráson keresztül – amelyben Jézus Krisztus Önmagát nyilatkoztatta ki – mindannyian ugyanannak a hitnek és reménységnek vagyunk részesei, és ezt bizonyságul hirdetjük mindeneknek. Ennek az egységnek a forrása a Szent Hármasság egylényegűségében van, aki gyermekének fogadott minket.(Róm 12:4-5; 1Kor 12:12-14; Mt 28:19-20; Zsolt 133:1; 2Kor 5:16-17; ApCsel 17:26-27; Gal 3:27-29; Kol 3:10-15; Ef 4:14-16; 4:1-6; Jn 17:20-23) ○ Az igaz egyházon keresztül meg kell tanítani a hívőket, hogy engedelmeskedjenek az Úr Jézus Krisztusnak, és tanúskodjanak Krisztusban, mint Megváltóba vetett hitükről, és tiszteljék Őt Szent élettel. Az Igaz Egyház elsődleges küldetése: Minden igaz hívő kötelessége, hogy szóval és élettel tanúskodjon Isten Igéjének igazságairól. Isten kegyelmének evangéliumát hirdetni kell az egész világnak (Máté 28:19-20 ; ApCsel 1:8 ; 2Korinthus 5:19-20).


  • A KERESZTSÉG, KERESZTELKEDÉS

○ A keresztség által megvalljuk Jézus Krisztus halálába és feltámadásába vetett hitünket, és bizonyságot teszünk arról, hogy meghaltunk a bűnnek és új életben akarunk járni. Így elismerjük Krisztust Urunknak és Megváltónknak, népe leszünk és Igaz egyháza tagjaként fogad be minket. A keresztség Krisztussal való szövetségünknek, bűneink bocsánatának és a Szent Szellem elnyerésének jelképe. Vízben alámerítkezéssel történik. Feltétele a Jézusban való hit megvallása és a bűnbánat bizonyossága. A Szentírás tanulmányozása és tanításainak elfogadása után következik a keresztség.(Róm 6:1-6; Kol 2:12-13; ApCsel 16:30-33; 22:16; 2;38; Mt 28:19-20)


  • AZ ÚRVACSORA

○ Az Úrvacsora Jézus testének és vérének jelképeiben való részesedés, mely kifejezi Urunkba és Megváltónkba vetett hitünket. Az úrvacsora tapasztalatában Krisztus jelen van, hogy találkozzon népével és erősítse őket. Amikor részt veszünk benne, örömmel hirdetjük az Úr halálát, amíg visszajön. Az úrvacsorára való felkészülés magába foglalja az önvizsgálatot, bűnbánatot és megbánást. Fejezzük ki készségünket egymás szolgálatára keresztényi alázatossággal és szeretetben egyesítsük szívünket! Minden igaz hívő keresztény részesülhet úrvacsorában.(1Kor 10:16-17; 11:23-30; Mt 26:17-30; Jel 3:20; Jn 6:48-63; Jn 13:1-17)


  • A SZELLEMI AJÁNDÉKOK A SZOLGÁLATHOZ

○ Igaz Egyháza tagjainak, Isten minden korban szellemi ajándékokat adományozott, amelyeket szeretet-szolgálatban az igaz egyház és az egész emberiség javára kellett felhasználni. A Szent Szellem tevékenysége általi ajándék – aki úgy adja minden tagnak, amint akarja – biztosítja azokat a képességeket és szolgálatokat, amelyek az igaz egyház Isten által rendelt küldetésének betöltéséhez szükségesek. A Szentírás szerint ezek az ajándékok a következő szolgálatokat foglalják magukba: hit, gyógyítás, prófétálás, igehirdetés, tanítás, irányítás, megbékéltetés, könyörületesség, önfeláldozó szolgálat, jótékonyság gyakorlása az emberek segítségére és bátorítására. Néhány tagot Isten elhívott és Szent Szelleme felruházott olyan tevékenységre, amit az igaz egyház a lelkészi, evangélizátori, apostoli és tanítói szolgálatként ismer el. Céljuk, a tagok felkészítése a szolgálatra, az egyház lelki érettség fokára emelése, hitben és Isten ismeretben való ápolása. Ha a tagok, mint Isten sokféle kegyelmének hűséges sáfárai alkalmazzák e lelki ajándékokat, akkor az egyház védett a hamis tantételek romboló befolyásától, fejlődik, Istentől gyarapodik hitben, szeretetben épül fel.(Róm 12:4-8; 1Kor 12:9-11,27-28; Ef 4:8,11-16; ApCsel 6:1-7; 1Tim 2:1-3; 1Pt 4:10-11) ○ A prófétaság a Szent Szellem egyik ajándéka. Mivel Isten hírnöke, írásai az igazság állandó, irányadó forrásai, amelyek az igaz egyházat vigasztalják, vezetik, tanítják és eligazítják. Nyilvánvalóvá teszik, hogy a Biblia az a zsinórmérték, amellyel minden tanítást és tapasztalatot meg kell vizsgálni.(Jóel 2:28-29; ApCsel 2:14-21; Zsid 1:1-3; Jel 12:17; 19:10) ○ Sáfárság: Isten sáfárai vagyunk: időt és alkalmat, képességet és javakat, a föld áldásait és forrásait ránk bízta. Felelősséggel tartozunk neki ezek helyes felhasználásáért. Isten tulajdonjogát a néki és embertársainknak való hűséges szolgálattal, az evangélium hirdetéséért és egyháza fenntartásáért és növekedéséért való tized fizetéssel és adakozással ismerjük el. A sáfárság kiváltság, amit azért adott Isten, hogy szeretettel munkálkodjunk embertársainkért, és győzedelmeskedjünk az önzés és a kapzsiság felett. A sáfár örül azoknak az áldásoknak, amelyeket hűsége eredményeként mások nyernek.(1Móz 1:26-28; 2:15; 1Krón 29:14; Agg 1:3-11; Mal 3:8-12; 1Kor 9:9-14; Róm 15:26-27; Mt 23:23)


  • KERESZTYÉNI MAGATARTÁS, ERKÖLCSÖS ÉLETVITEL

○ Isten azért hívott el minket, hogy istenfélő emberekhez méltóan a mennyei alapelvekkel összhangban gondolkozzunk, érezzünk és cselekedjünk. Hogy a Szent Szellem kialakíthassa bennünk Urunk jellemét csak olyan dologgal foglalkozzunk, ami Krisztus tisztaságot, egészséget és örömet ad életünkben. Ez azt jelenti, hogy szórakozásunk és társasági életünk a keresztényi ízlés és szépség legmagasabb fokán legyen. Figyelembe véve a kulturális különbségeket, öltözetünk egyszerű, szerény, ízléses és takaros legyen, azokhoz méltó, akiknek igazi szépsége nem külső ékességből, hanem a nemes, csendes lélek hervadhatatlan ékességében áll. Ez azt is jelenti, mivel testünk a Szent Szellem temploma, értelmesen kell gondot viselni róla. A megfelelő gyakorlással és pihenéssel együtt a lehető legegészségesebb életvitelt kell élnünk. Az ismeretlen összetételű, ismeretlen eredetű, kísérleti stádiumú, vakcinát nem veszem fel, Istenben bízom, nem e világ uralkodójában. A túlzott, mértéktelen alkoholtartalmú italok fogyasztása, a dohányzás, a nyugtató hatású gyógyszerek és a kábítószerek fogyasztása, illetve egyszeri használata is szervezetünkre ártalmas, maradandó károsodást okozhat, tartózkodom ezektől. Oly dolgokkal foglalkozom, amelyek gondolatainkat és testünket Krisztushoz hasonlóvá formálják.Krisztus azt akarja, hogy egészségesek, boldogok, aktívak, értelmesek legyünk.(Róm 12:1-2; 1Jn 2:6; Ef 5:1-21; Fil 4:8; 2Kor 6:14-7:1; 2Kor 10:5; 1Pt 3:1-4; 1Kor 6:19-20; 10:31; 3Móz 11:1-47; 3Jn 2)


  • A HÁZASSÁG, A CSALÁD

○ A házasságot, mely a férfi és nő között életre szóló egység szeretetkapcsolatban, Isten alkotta az Édenben és Jézus megerősítette. Mivel a keresztény számára a házasság Isten és a házastárs felé elkötelezettség, ezért csak azonos hitű társak között köttessen. E kapcsolat a kölcsönös szeretetre, megbecsülésre, tiszteletre és felelősségre épül, mely Krisztus és egyháza közötti szeretet, szentség, meghittség és állandóság kapcsolatát tükrözi. Jézus a válásról azt tanította, hogy házasságtörést követ el az, aki elválik házastársától – kivéve a paráznaság miatti válást -, és mással házasodik össze. Noha nem minden családi kapcsolat eszményi, de a Szent Szellem vezetésével és a gyülekezet gondozásával a házasfelek között szeretetközösség jöhet létre, ha teljesen alárendelik magukat egymásnak Krisztusban. Isten megáldja a családot, és azt akarja, hogy a családtagok a teljes érettségre segítsék egymást. A szülők tanítsák meg gyermekeiket Isten szeretetére és a neki való engedelmességre. Példájukkal, szavaikkal, tanítsák őket arra, hogy Krisztus szerető, nevelő, örökké gyengéd és gondoskodó, aki azt akarja, hogy az Ő testének – Isten családjának – tagjaivá legyenek. A család növekvő összetartása az utolsó idők evangéliumi üzenetének egyik ismertetőjele.(1Móz 2:18-25; Mt 19:3-9; Jn 2:1-11; 2Kor 6:14; Ef 5:21-33; Mt 5:31-32; Mk 10:11-12; Lk 16:18; 1Kor 7:10-11; 2Móz 20:12; Ef 6:1-4; 5Móz 6:5-9; Péld 22:6; Mal 4:5-6)


 >    AZ ELRAGADTATÁS 

○ Hiszem és tudom, hogy az Úr Jézus Krisztus visszajön a levegőégbe, azaz a felhőkig, hogy összegyűjtse az Ő Igaz Egyházát magának, mind az elhunytakat, mind az életben lévőket. Kiragadja őket a Föld vertikálisan vízszintes felületéről, egy szempillantás alatt (1Thess 4:16-17; 1Kor 15:51-52). Krisztus a felhőkig jön vissza, hogy "magával ragadja" azokat, akik csak Őbenne bíznak. Ugyanekkor történik majd az is, hogy a "Jézusban elaludtak", vagyis minden olyan ember, aki halála előtt már átadta szívét Őneki, kikel sírjából, azaz feltámad, és az akkor élő, igaz hívekkel együtt felvitetünk a Mennybe. Ez a következő nagy esemény az eszkatológiai idővonalon. Az elragadtatás (1 Thesszalonika 4:13-18) megtörténhet, ugyanis minden azt megelőző, előre megjövendölt esemény bekövetkezett már. Érdemes követni az Izraelben történő eseményeket.Ez az esemény bármikor bekövetkezhet a 7 éves Nagy Nyomorúság előtt. Ez az egyház áldott reménysége (1Thess 4:18).


  • A 7 ÉVES NYOMORÚSÁG
○ Hiszem, hogy az Elragadtatást követően, Izrael hetvenedik hetének azaz Jákob nyomorúsága, hét éven át tart majd itt a Földön (3,5 év Nyomorúság + 3,5 év Nagy Nyomorúság). Ez az egész emberiség ítélete, amellyel véget ér a pogányok ideje, és elhozza Izrael nemzeti újjászületését. A Jelenések könyve részletesen ismerteti. A hét esztendőt felölelő periódus ideje alatt Isten igaz ítéletei betöltetnek a bűnös emberiségen (Jelenések 6.-18. fejezetei). Az Antikrisztus hatalomra jutása, a hamis Próféta jelenléte egybeesik ezzel az időszakkal. A nagy nyomorúság ideje alatt az igaz egyház már a mennyben lesz, a földi egyházak tagjai, akik nem kaptak kegyelmet, belemennek ebbe az esemény sorozatba. Hitem szerint, Krisztus ítélőszéke előtti törvénykezésre és a Bárány menyegzőjére is ekkor kerül majd sor a Mennyben. (2.Korinthusbeliekhez 5:10; Jelenések 19:6–10). 

○ Az utolsó időkben, a 7 éves Nagy Nyomorúság idejében kiválasztottakat, a két tanút, a 144.000 zsidót, hív el az Úr Jézus Krisztus, hogy megtartsa Isten parancsolatait és a Jézus hitét. Ez a maradék hirdeti az ítélet órájának elérkeztét, a Krisztus általi megváltást és Krisztus második eljövetelének közelségét. A Jelenések könyve 14. fejezetében a három angyal jelképezi ezt az üzenetet, amely egybeesik a mennyben folyó ítélettel, a földön pedig bűnbánatot és megújulást eredményez. (Jel 12:17; 14:6-12; 18:1-4; Jel 19:11-16).


  • JÉZUS KRISZTUS FÖLDRE TÖRTÉNŐ MÁSODIK ELJÖVETELE

○ Hiszek, az Úr Jézus Krisztus személyes, látható, testben történő visszajövetelében az Ő szentjeivel a Földre, a Nagy Nyomorúság után és az Úr Jézus Krisztus Milleneumi, az ezer éves Királysága előtt (Zak 14:4; Jel 19:11-16). Ő az ég felhőin Dicsőségben és Nagy Hatalommal jön el Izrael könyörgésére, és Izrael megszabadítására ellenségeitől, hogy megítéljen minden élő pogányt (nem zsidót), és zsidót. Itéletének célja: hogy ki lesz része az Ő Milleneumi Királyságának, és kicsoda nem mehet be abba.(2Kor 5:10; Júd 3-14; 1Pt 1:16-19; 2Pt 3:10-14; Jel 21:1-14)


  • ARMAGEDDON

○ Az armageddoni csata. A nagy nyomorúság végén az Úr Jézus Krisztus visszatér a mennyei seregekkel a földre (Zakariás 14:4; Márk 14:62; Jelenések 19:11-16), ez a 2. Visszajövetele megvédi Jeruzsálemet a teljes megsemmisüléstől és egyben legyőzi azon csapatokat, melyek az Antikrisztus zászlaja alatt vonultak fel (Jelenések 19:11-21). Az Antikrisztus és a hamis próféta foglyul esik, és a végső ítéletként a tüzes tóba vettetik (Jelenések 19:20). ○ A nemzetek megítélése. Krisztus meg fogja ítélni a nagy nyomorúság túlélőit, mikor elválasztja "a juhokat a kecskéktől" (Máté 25:31-46). (Egyesek úgy gondolják, hogy az ószövetségi szentek, vagyis akik már Jézus földi szolgálata előtt átadták szívüket Istennek, ekkor támadnak fel poraikból.) Az igazak belépnek az ezeréves királyságba, míg a gonoszok a tüzes tóba vettetnek. ○ Sátán megkötöztetik. Sátán meg lesz kötözve és a következő 1000 évre a mélységbe zárják (Jelenések 20:1-3).


● MILLENEUMI, 1000 ÉVES KIRÁLYSÁG
○ Az Úr Jézus Krisztus fog a világon uralkodni, és Jeruzsálem lesz a világ fővárosa. Ez az 1000 éves földi béke és jólét korszaka lesz (Jelenések 20. fejezete; Ézsaiás 60-62). Ekkor emlékeztető célzattal állat áldozatokat mutatnak majd be az újjáépített jeruzsálemi templomban (Ezékiel 40- 48 fejezetei).
○ Az ezeréves királyság Jézus Krisztus ezeréves földi uralkodásának az elnevezése. Krisztus Urunk második eljövetelekor a szövetségekben foglaltak be fognak teljesedni, amint Izráel összegyűjtetik a népek közül (Máté 24:31), megtér (Zakariás 12:10–14), és a Messiás, Jézus Krisztus uralma alatt visszatér a földjére. A Biblia az ezeréves időszak tökéletes testi és szellemi környezetéről beszél. Ez az időszak a béke (Mikeás 4:2–4; Ézsaiás 32:17–18), öröm (Ézsaiás 61:7, 10), vigasz (Ézsaiás 40:1–2) korszaka lesz, nem lesz sem szegénység, sem betegség (Ámósz 9:13–15; Jóel 2:28–29). A Biblia arról is beszél, hogy csak hívők léphetnek az ezeréves királyságba. Ezért el fog jönni a teljes megigazulás (Máté 25:37; Zsoltárok 24:3–4), engedelmesség (Jeremiás 31:33), szentség (Ézsaiás 35:8), igazság (Ézsaiás 65:16) és a Szent Szellem teljességének (Jóel 2:28–29) időszaka. Krisztus királyként fog uralkodni (Ézsaiás 9:3–7; 11:1–10), és Dávid lesz a kormányzó (Jeremiás 33:15–21; Ámósz 9:11). Egyéb vezérek és kormányzók is uralkodni fognak, uralkodni fogunk az Úr Jézus Krisztussal együtt (Ézsaiás 32:1; Máté 19:28), és Jeruzsálem a világ politikai központja lesz (Zakariás 8:3).


  • AZ UTOLSÓ CSATA
○ Az millennium végén Sátán szabadon lesz bocsátva börtönéből egy rövid időre. Még egyszer utoljára képes lesz megtéveszteni a nemzeteket, így élére is fog állni az Isten ellen való lázadásnak, de az nem lesz hosszú életű (Jelenések 20:7-10). Eztán Sátán a tüzes tóba vettetik, ahonnan soha örökké nem fog kijönni.


  • A FEHÉR TRÓN ÍTÉLETE

○ Ezennel a seol/hádész minden "maradék" lakosa előhozatik. Minden ember a történelem minden egyes szakaszából, aki nem adta át szívét Istennek, feltámad, és meg kell álljon Isten előtt a végső ítéleten (Jelenések 20:11-15). 

 ○ A hitetlenek lelkei a halál után tudatos nyomorúságban maradnak egészen feltámadásukig, amikor lélekkel és testtel újra egyesülve megjelennek a Nagy Fehér Trón ítéletén, és a Tűz tavába vetik, hogy örök büntetést szenvedjenek (Máté 25:41-46; Lukács 16:19-26; Jelenések könyve 1:7-9) ;A vádiratot felolvassák és az egész bűnös emberiség a tűz tavában végzi.


  • ÚJ TEREMTÉS

○ Isten teljesen újjáteremti az eget és a földet. Ekkor válik majd valóra az az ígéret, mely szerint Ő minden könnyet letöröl megváltottjai arcáról, és sóhaj, fájdalom, és halál nem lesz már többé. Az Új Jeruzsálem leereszkedik a mennyből, és Isten gyermekei örök örömben lesznek a Mindenség Urának el nem múló jelenlétében (Jelenések 21.-22. fejezetei).


  • AZ ÚJ FÖLD

○ Az Új Földön, ahol igazság lakozik, Isten örök otthont, az örök élethez tökéletes környezetet, szeretetet és örömöt, valamint az Ő jelenlétében való tanulást biztosít a megváltottaknak. Isten népével akar lakni, itt nincs szenvedés és halál. A nagy küzdelemnek vége van és nem lesz többé bűn. Minden dolog, élő és élettelen együttesen hirdeti, hogy Isten a szeretet; és Ő mindörökké uralkodik.(2Pt 3:13; Ésa 35; 65:17-25; Mt 5:5; Jel 21:1-7; 11:15; 22:1-5)


  • AZ ÚJ JERUZSÁLEM

○ Az új Jeruzsálem, Isten szentélyeként-, szent városaként-, Isten városaként-, égi városaként-, mennyei Jeruzsálemként és a szó szerinti Föld közelségébe alászálló Mennyek országaként is ismert.○ Szívemből hiszem, hogy Isten egyszülött Fia, Jézus Krisztus, eljött értem is, hogy halálával egyszer és mindenkorra elhordozza bűneim örök következményét-, hiszem, hogy a halál nem tudta hatalmában tartani Őt és harmadnapra feltámadott-, elfogadtam bűneim bocsánatának kegyelmi ajándékát és megvallottam bűneimet Istennek, hiszem az új Jeruzsálem polgáraként vagyok számontartva. Hiszem Isten Jézus Krisztusban megelevenített, és Jézus Krisztussal együtt beültem a Királyi székbe (Efézusbeliekhez 2:6). Immáron "romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan" örökségem van (1Péter 1:4). 

○ A városban áll az élet fája a "nemzetek gyógyítására", és Isten királyi székétől ered az élet folyója is (Jelenések 22:1-2). Erről a helyről beszél a Szent Szellem, mikor így ír Pál apostolon keresztül: "Hogy (Isten) megmutassa a elkövetkezendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban" (Efézusbeliekhez 2:7). Az új Jeruzsálem Isten minden ígéretének legvégső beteljesülése. Az új Jeruzsálem városában Isten minden jósága testet ölt. 

○ Ekkor válik majd valóra az az ígéret, mely szerint Ő minden könnyet letöröl megváltottjai arcáról, és sóhaj, fájdalom, és halál nem lesz már többé. Az Új Jeruzsálem (2250 km3) leereszkedik a mennyből a föld közelségébe.Isten gyermekei örök örömben lesznek a Mindenség Urának el nem múló jelenlétében (Jelenések 21.-22. fejezete). A Dicsőséges testben lévők, betöltötték küldetésük, a bukott angyalok 1/3 -a helyett, élhetnek örökkön - örökké YHWH Istennel közvetlen közelségben az Új Jeruzsálemben. Az örök életű, földön lakó emberek pedig, Isten eredeti szándéka szerint élhetnek a földi édenkertben, a paradicsomban. 

○ Lakói: YHWH ISTEN (Atya Isten, a Fiú Isten, a Szent Szellem Isten), ○ a Kerubok, a Szeráfok, az Angyalok.○ a menyasszony: az Úr Jézus Krisztus teste, a láthatatlan egyház, az igaz hívők közössége, akik teste feltámadt vagy átváltozott az elragadtatáskor, ők az Újszövetség szentjei(1Thesszalonika 4:13–18 ; 1Korinthus 15:21–23 , 51–53 ). ○ a Vőlegény, azaz az Úr Jézus Krisztus barátai: ○ az ószövetségi szentek, akikről feltételezzük, hogy ugyanabban az időben támadnak fel, az Armageddoni csatát követően (lásd Dániel 12:2; Ézsaiás 26:19). ○ a vendégek: Minden embernek, aki nem érte el a felelős döntéshozatal korát, része lesz az elragadtatásban, ők is megváltottak, megdicsőült testben; (az újszülöttek, a kisbabák és a gyermekek).A nyomorúságban szenvedő mártírok, akik feltámadnak, miután az Úr Jézus Krisztus visszatér a földre (Jelenések 20:4–6), a nyomorúság ideje alatt megtértek és hitük miatt mártírhalált halt emberek feltámadnak megdicsőült testben.A megdicsőült testet kapó két tanú (Jelenések 11:1-13), ez a két személy "ezerkétszázhatvan napig [prófétál] zsákruhába öltözve" (három és fél évig; 3. v.), és nagy csodákat hajt végre (6. v.),

○ A négyzet alapú város (2250 km x 2250 km x 2250 km méretű) Ó- és Újszövetségi iratok egész sorában tűnik fel (Galátziabeliekhez 4:26; Zsidókhoz 11:10; 12:22–24; 13:14), teljességében azonban a Jelenések könyvének 21. fejezetében tárul elénk.

○ YHWH ISTEN dicsősége mindenek fényforrása (Jelenések 21:23). Tizenkét alapkövére fel van vésve a 12 apostol neve, és alapjai "mindenféle drágakövekkel" ékesítettek. 12 kapuja, melyek közül mindegyik egy-egy gyöngy, Izráel 12 törzsének nevét viseli magán (Jelenések 21:12, 21). Az utcák pedig színaranyból lesznek (Jelenések 21:21).○ Az új Jeruzsálem az elképzelhetetlen erővel kiáradó áldás helye. A régi föld, minden átkával együtt, már rég a múlté (Jelenések 22:3). A városban áll az élet fája a "nemzetek gyógyítására", és Isten királyi székétől ered az élet folyója is (Jelenések 22:1-2). Erről a helyről beszél a Szent Szellem, mikor így ír Pál apostolon keresztül: "Hogy (Isten) megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából az Úr Krisztus Jézusban" (Efézusbeliekhez 2:7). Az új Jeruzsálem Isten minden ígéretének legvégső beteljesülése. Az új Jeruzsálem városában Isten minden jósága testet ölt. Én, hitem szerint, az Úr Jézus Krisztus Kegyelmének köszönhetően, ami nem kiérdemelt kegyelem, én ott leszek. Minden hatalom és dicsőség YHWH Istené. Áldjon meg benneteket az Úr Jézus Krisztus. A Szent Szellem Vezessen bennünket. ÚGYLEGYEN



Munkám

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS KÖVETÉNEK LENNI


Pál apostol a korinthusiakhoz írt levelében tárgyalja a kiengesztelődés szolgálatát, és a "követek" kifejezést használja az Úr Jézus Krisztusra: "Mindez Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és a kiengesztelődés szolgálatát adta nekünk. Isten megbékéltette magával a világot Krisztusban, nem számolva velük szemben az emberek bűneit. És ránk bízta a megbékélés üzenetét. Krisztus követei vagyunk tehát, mintha Isten rajtunk keresztül szólítaná meg" (2Korinthus 5:18-20).

Általánosságban elmondható, hogy a nagykövet tekintélyes tisztviselő, aki egy nemzet képviselőjeként tevékenykedik. A külföldre küldött nagykövet feladata, hogy tükrözze a neki felhatalmazást adó szuverén testület hivatalos álláspontját. Pál a korinthusiaknak írva saját elhívását a követhez hasonlítja, és arra buzdít minden keresztényt, hogy tekintse magát Krisztus követének. 

Pál igehirdetésének középpontjában mindig a kiengesztelődés evangéliuma állt: "Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy hirdessem az evangéliumot" ( 1Korinthus 1:17 ).Megbékélésünk Istennel csak azért lehetséges, mert az Úr Jézus Krisztus felment a keresztre, és megkapta a bűneinkért járó büntetést. 

Amikor Üdvözítőnk felkiált: "Elvégeztetett", a bűnös ember és a Szent Isten közötti gátat eltávolították, és mindazokat, akik benne bíznak, "szentek voltak az Ő szeme előtt, makulátlanok és vádaktól mentesek" ( Kolossé 1:22 ). 

Megbékélésünk a Jézus által biztosított üdvösségen alapul, és ezt a hit elfogadja ( János 3:16 ; Efézus 2:8-9 ).A keresztények Isten követei annyiban, hogy "Isten jóváhagyta, hogy rájuk bízza az evangéliumot" ( 1Thesszalonika 2:4 ). 

Ahogy átmegyünk ezen a világon, egy másik Királyságot képviselünk ( János 18:36 ), és a mi felelősségünk, hogy tükrözzük a menny "hivatalos helyzetét". Ezen a világon vagyunk, de nem abból valók ( János 17:16 ). Isten követei legyenek "okosak, mint a kígyók és ártatlanok, mint a galambok" ( Máté 10:16 ). 

A Szent Szellem által felhatalmazottan el kell vinnünk Királyunk üzenetét a "föld végső határáig" ( ApCsel 1:8 ), mindenhol könyörögve a férfiaknak és a nőknek, hogy béküljenek ki Istennel.

A jelen kor egyik legnagyobb kihívása, hogy a követek átadják időszerű üzenetük minél több léleknek. Ahol arra csak lehetőséget találnak, az utcán, postán, bevásárló központokban, kirándulás alkalmával, fórumokon, internet megosztó portálokon, csatornákon, személyesen, írott netalán hang alapú formátumban.

A követek tudják mely időszakban végzik a rájuk bízott életmentő szolgálatot, és a sürgősség érzetével kínálják fel Isten üzenetét. A követeket a Felhatalmazó, az Úr Jézus Krisztus bármely pillanatban hazahívhatja, azaz Elragadhatja, Evakuálhatja a földről (1Thess 4:16-17).

Olvass tovább

AZ ELRAGADTATÁS

Nincs aktuálisabb téma a földön mint az Elragadtatás. Miért? Mert egyetlen egy sátáni média, sátáni vallási szervezet nem foglalkozik azzal, hogy az Úr Jézus Krisztus evakuálja, kimenekíti az igaz hívők közösségét a földről. Pedig bármely pillanatban bekövetkezik, megvalósul, figyelve a világ politikai szinpadának, a kegyelem időszakában bekövetkező utolsó felvonását. Minden embert a földön, tehát mind a 8,186 milliárd embert érint. Vagy így, vagy úgy, de az élete mindenkinek, attól a pillanattól kezdve megváltozik. Az Elragadtatást a 7 éves Nagy Nyomorúság követi, Isten jogos ítélet ideje. A Jelenések könyve 6-18 fejezetei feltárják, hozzávetőlegesen 4-5 milliárd emberi halál fog bekövetkezni, az emberi, a sátáni, és az utolsó 3,5 évben, Isten haragjának jogos kitöltése következtében. Neked mi a terved? Mert bennünket evakuál a Mi Urunk Jézus Krisztus. Sokan keverik az Úr Jézus Krisztus felhőkig való, illetve a 2.földre történő visszajövetelét. Egy táblázatban összeszedtem neked, a lényeges különbségeket. Ne engedd magad megtéveszteni. Az Úr Jézus Krisztushoz tartozom. Áldjon meg téged az Úr Jézus Krisztus. @kiemelt megjelenítés Mennybéli Atyánk, és Fia Jézus Krisztus követői #elragadtatás #harpadzo #rapturo #harpazzo #rapture #evakuálás #JézusKrisztusagadtatás 

A LÁTHATATLAN EGYHÁZ, AZ IGAZ HÍVŐK ELRAGADTATÁSA, KIMENEKÍTÉSE, FELVITELE A FÖLDRŐL A MENNYORSZÁGBA.

Előttünk álló események, időrendben: - A láthatatlan Egyház elragadtatása; - Az Anikrisztus hatalomra jutása; - A nagy nyomorúság időszaka; - Góg és Magóg csatája; - A pusztító utálatosság felállítása; - Az Úr Jézus Krisztus 2. földre jövetele; - Az Armageddoni csata; - Sátán megkötözése; - Az Úr Jézus Krisztus 1000 éves Királysága; - Az útolsó csata; - A fehér trón ítélete; - Az Új Teremtés(az Új Ég, Új Föld, Új Jeruzsálem).Egyház korszak: Az Apostolok Cselekedetei 2.fejezetében szereplő pünkösdtől – a láthatatlan Egyház tagjainak, az igaz hívők Elragadtatásáig tartó időszak. A láthatatlan Egyház: Az igaz hívők közössége, zsidók és pogányok közössége, akiket az Úr Jézus Krisztusba vetett hitük egyesít. A Messiás Teste, ahová a Szent Szellem keresztsége által lehet bekerülni. Minden Újjászületett keresztyén ember, azaz az Úr Jézus Krisztus követője, az Eklézsia tagja, a kihívottak közösségéhez tartozó személy. Ők együttesen alkotják az Úr Jézus Krisztus Menyasszonyát. A láthatatlan Egyház jövőjére vonatkozó tanítások: Az Elragadtatás; Az Egyház ítélete és jutalma; Az Egyház Házasságkötése a Messiással; Az Egyház uralkodása a Messiással a Királyságban; Az Egyház lakozása Istennel, azaz Mennybéli Atya Istennel, az Úr Jézus Krisztus Istennel, és a Szent Szellem Istennel, az Új Jeruzsálemben.Az Elragadtatás Eseményei: Az Úr Jézus Krisztus buzdítja, erősíti az igaz hívőket, hogy visszajön értük és magával viszi őket. János Evangéliuma 14:1-3 EFO: "Ne Nyugtalankodjatok: higgyetek Istenben, és higgyetek bennem! Atyám házában sokak számára van lakóhely. Ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Most elmegyek, hogy helyet készítsek számotokra. Miután elkészítettem, visszajövök értetek, és magammal viszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is."Az esemény részletes leírása az: 1Thesszalonika 4:13-18 EFO-ban található, nézzük meg részleteiben: "Tudjátok, hogy a hitetlenek, akiknek nincs miben reménykedniük, gyászolnak és szomorkodnak azok miatt, akik már meghaltak. Azt akarjuk, hogy ti ne bánkódjatok, és ne legyetek bizonytalanságban azoknak a testvéreknek a sorsa felől, akik már meghaltak. Mivel hisszük, hogy Jézus meghalt, azután pedig feltámadt a halálból, ezért abban is bizonyosak lehetünk, hogy Isten visszahozza azokat a testvéreinket Jézussal együtt, akik benne bízva haltak meg. Ezt pedig úgy mondjuk nektek, mintha maga az Úr mondaná: mi, akik még akkor is élni fogunk, amikor az Úr visszajön, nem fogjuk megelőzni azokat a testvéreinket, akik már korábban meghaltak. Akkor maga az Úr fog leszállni a Mennyből! Felhangzik egy hangos parancsszó, az angyalok fejedelmének hangja és Isten trombitajele. Akkor fel fognak támadni azok, akik úgy haltak meg, hogy hittek Krisztusban. Ők lesznek az elsők. Ezután mi következünk, akik akkor még életben leszünk. Feltámadott testvéreinkkel együtt az Úr fölemel magához bennünket a felhőkön a magasságba. Együtt fogunk mindannyian szemtől-szembe találkozni az Úrral fönt, a levegőben. Ettől a pillanattól fogva pedig mindörökké együtt fogunk lakni Urunkkal! Ezzel vigasztaljátok és bátorítsátok egymást!"Valamikor a jövőben, most már bármely pillanatban, az Úr Jézus Krisztus eljön a Mennyből, ahol tartózkodik. Áthatol az égboltozatán, bejön a föld légkörében és leszáll a levegőégben a felhőkben. Kiad egy paracsot a feltámadásra, és a hívők átváltozására. Az Úr Jézus Krisztus adja meg az Elragadtatás eseményeinek kezdetét jelző parancsot, az angyalok vezetője, Mihály arkangyal pedig megismétli, és beindítja, mozgásba lendíti magát az elragadtatást. A halott szentek, akiket a Szent Szellem bekeresztelt Krisztus Urunk testébe, az Egyház korszak alatt támadnak fel hamarabb, a jelenleg élő szenteknél. Kivétel nélkül minden hívő kivétetik, kiemeltetik a Földről, és egyesül az Úr Jézus Krisztussal a levegőégben, a felhőkben. Az Úr Jézus Krisztus elmondása alapján: "Akkor két férfi közül, akik a mezőn dolgoznak, az egyiket felviszik, a másik ott marad. Hasonlóképpen két asszony közül, akik a kézimalommal őrölnek, az egyiket felviszik, a másik ott marad." (Máté 24:40,41). "Mondom nektek: azon az éjszakán, ha ketten lesznek egy ágyban, az egyiket felviszik, a másikat ott hagyják" (Lukács 17:35). Van ahol nappal van, van ahol éjszaka amikor az elragadtatás történik. Maga a Szent Szellem, és az Úr Jézus Krisztus közösen emeli ki az igaz hívőket a földről. Ezért fontos, hogy Isten templomai legyünk, azaz bennünk legyen a Szent Szellem, aki az előzőekben és jelenleg is elpecsételi a Messiásban hívőket. Hiszen lesz azon az éjszakán, ahol ketten fekszenek le, de csak az egyikőjük ébred abban az ágyban. Az egyesülést, találkozást követően, állandóan, örökre az Úr Jézus Krisztussal maradunk, és visszatérünk Ővele a Mennybe, természetesen már az átváltoztatott, Megdicsőült, romolhatatlan, halhatatlan, Új testünkben. Milyen lesz a testünk az Elragadtatás pillanatától fogva?: (Pál levele a Korinthusiakhoz 15:51-55) "Figyeljetek rám, mert titkot tárok fel előttetek: nem mindannyian fogunk meghalni, de mindannyian át fogunk változni! Mindez egy szempillantás alatt fog történni, amikor az utolsó trombitaszó felhangzik. Megszólal a trombita hangja, és akik korábban meghaltak, feltámadnak a romolhatatlanságra, az örök életre. Mi pedig, akik akkor még élünk, át fogunk változni. Ez a mostani testünk romlandó, ezért feltétlenül szükséges, hogy átváltozzon, és mentes legyen mindenféle romlástól. A mostani testünk halandó, ezért át kell változzon halhatatlan testé. Amikor ez majd megtörténik, és a romlandó és a halandó test átváltozik romlástól mentes és halhatatlan testé, akkor teljesedik be, amit az írás mond: "Elnyelte a halált a teljessé lett győzelem." Az Elragadtatás időzítése: A Jelenések könyvének első három fejezetében egyértelműen látjuk az Egyházat, a Nagy Nyomorúságot megelőző események kapcsán. Legközelebb a 19-22. fejezetekben találkozunk újra az Egyházzal, ez azonban már a Nagy Nyomorúságot követő események sorozata. A 6-18. fejezetei a Nagy Nyomorúsággal kapcsolatosan foglalkozik. Itt egyetlenegyszer sem találkozunk az Egyház említésével. Nem mivel az Úr Jézus Krisztusban hívők a Mennyben vannak. (Lukács 21:34-36) "Vigyázzatok magatokra! Ne engedjétek, hogy a lelketeket túlságosan lefoglalja vagy megterhelje valamilyen kábulat, részegség vagy gond! Különben az a nap olyan váratlanul ér benneteket, mint a csapda. Mert eljön az a nap minden emberre, aki csak a föld színén lakik. Ti azonban mindig éberen őrködjetek! Imádkozzatok, hogy legyen erőtök kimenekülni azokból a dolgokból, amelyek bekövetkeznek, és hogy majd bizalommal állhassatok meg az Emberfia előtt!".(1Thesszalonika 1:10) "és hogyan várjátok vissza a Fiát, Jézust. Igen a Mennyből várjátok vissza őt, akit az Atya feltámasztott a halottak közül, és aki megment bennünket Isten közelgő haragjától."(1Thesszalonika 5:9 HUNK) "Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által,"(Jelenések 3:10 FPB Görög) "Mert megtartottad türelmem igéjét, és én megőrizlek téged a kísértés órájától, amely az egész világot le fogja csapni , hogy megpróbálja a földön lakókat."@kiemelt megjelenítés #elragadtatás #kimenekítés #kvantumugrás #rapture #rapturo #harpadzo #harpazzo Mennybéli Atyánk, és Fia Jézus Krisztus követői https://youtu.be/C8_UFno60nw?feature=sharedhttps://t.me/jhwhistenesjezuskrisztuskovetoi


A 7 ÉVES NYOMORÚSÁG ELŐTTI ELRAGADTATÁS 

 ● Eszkatológiai szempontból fontos tudni, hogy a jövőben lesz egy elragadtatás, amely során a hívők átmennek a halandóságból a halhatatlanságba (János 14:1-3, 1Korinthus 15:51-52, 1Thesszalonika 4:16-17). 

● Az elragadtatásra a 7 éves Nagy nyomorúság kezdete előtt kerül sor. Az evakuálás után, az Egyház találkozik az Úr Jézus Krisztussal a levegő - égben, ezután mi már Örökre együtt leszünk. Azt követően az Antikrisztus megjelenik, megköti Izrael népével a Békeszerződést, és elkezdődik a nyomorúság (3,5 éven keresztül az emberek, és Sátán gonoszsága, horrorisztikus kegyetlensége szedi áldozatait), majd a Nagy Nyomorúság ( 3,5 éven keresztül, Isten Jogos Ítéletét hozza le a teljes földre, és az itt tartózkodókra). 

 ● Az elragadtatás és az Úr Jézus Krisztus második földre történő eljövetele között (amikor is felállítja királyságát) hét év telik el. Az Igaz Egyház nem megy bele a nyomorúságba (3,5 év) + Nagy Nyomorúságba (3,5 év). 

● Az Igaz Egyház nem részesül Isten haragjában (1Thesszalonika 1:9-10, 5:9), és az igaz, megválgott hívők nem lesznek részei az Úr napjának (1Thesszalonika 5:1-9). Az elragadtatással kapcsolatban a Biblia azt mondja: "Vigasztaljátok egymást ezekkel a szavakkal" (I. Thessz. 4:18). Nincs vigasztalás abban a tanításban, hogy az egyház a Szenvedés időszakának részét vagy egészét átélné. 

● A Filadelfiai gyülekezet azt az ígéretet kapta, hogy "megtartalak téged a kísértés órájától, amely el fog jönni az egész világra" (Jelenések 3:10). A görögben nem a -ban ragnak fordított (órájában) kifejezés szerepel, hanem attól (órájától) jelentésű ragozás, kijelentés. 

● A gyülekezet szó 19-szer fordul elő a Jelenések első három fejezeteiben, de érdekes módon egyszer sem a 6-18 fejezetekben. A Jelenések könyvében az elragadtatás a Jel 4: 1-nél történik, amely a Jel 6: 1–19: 21-ben leírt megpróbáltatási időszakot megelőzi. Az esemény sorban az elragadtatás a pecsét, a trombita és a tál ítéletei előtt áll. A Jelenések könyvében részletesen leírt Nagy nyomorúság teljes ideje alatt a gyülekezet szó egyszer sem kerül említésre. A Biblia soha nem használja a gyülekezet szót a nyomorúsággal kapcsolatos szakaszokban. A hét gyülekezethez írt hét levélben az Úr Jézus Krisztus azt mondta: "Akinek van füle, hallja, amit a Lélek mond az egyházaknak" hétszer (Jel 2: 7,11, 17, 29; 3: 6) , 13, 22).

Amikor eljutunk a megpróbáltatások időszakához, az Úr Jézus Krisztus azt mondta: "Ha valakinek van füle, hadd hallja" (Jel 13: 9). Kihagyta: "amit a Lélek mond az egyházaknak", mert a földön nincsenek olyan egyházak, amelyek átélhetnék a megpróbáltatásokat. Az egyház a mennyben lesz. A huszonnégy vén [az egyház képviselője] a mennyben lesz, mielőtt a hét pecsétes könyv felnyittatna (Jel 4: 4; 6: 1–17). Az egyház nem éli át a megpróbáltatások időszakát, mert Isten Izrael 144 000 gyermekét, a Két Tanút és egy angyalt szándékozik felhasználni az evangélium hirdetésére, a kínos időszakban. Nem lenne szüksége zsidókra vagy angyalra az evangélium hirdetéséhez, ha az egyház itt lenne. 

● A 7 éves Nagy Nyomorúság előtti elragadtatás az egyetlen elmélet, amely világosan különbséget tesz Izrael és az Egyház között, és vallja, hogy Istennek különböző tervei vannak mindkettejük számára. A gyötrelmi időszakot "Jákob bajának idejének" [Izrael bajának hitetlenkedésének idejének] nevezik, de soha nem hívják az egyház problémájának, idejének (Jer. 30: 7). 

● A Dániel 9:24-ben említett hetven "hét" (szám) Dániel népét (zsidók) és városát (Jeruzsálem) fogja érinteni. A prófécia világossá teszi, hogy a hetvenedik hét (időegység; a nyomorúság) Izrael és Jeruzsálem számára lesz egy megtisztító és helyreállító időszak, nem pedig a gyülekezet számára. Az egyháznak nem volt része az első hatvankilenc hétben, és a hetvenedik héten [a megpróbáltatások időszakában] sem lesz része (Dán 9:24). Az Úr Jézus Krisztus a kereszten való halálával megváltotta az Ő egyházát (I. Pet. 1: 18-19). 

● A János 21:22-23 alapján úgy tűnik, a korai egyház azt hitte, hogy az Úr Jézus Krisztus bármelyik pillanatban visszajöhet. Visszajövetele küszöbön álló, különben nem terjedhetett volna el a hír, hogy az Úr Jézus Krisztus még János életében visszajön. 

 ● A Mindenható Isten jellemével és azon vágyával, hogy megmentse az igazakat a világot sújtó ítélettől, a Nagy Nyomorúság előtt történő Elragadtatás tanával van összefüggésben. Ha a férjeknek úgy kell szeretniük a feleségüket, ahogy Jézus szereti az egyházat, miért hinnénk azt, hogy hagyja, az egyház belemenjen, vagy átvészelje a megpróbáltatások időszakát (Efézus 5:25). 

● Isten szabadításának jó példája: Megvédte a Hébereket a tíz csapástól; Noé és családja, aki megmenekült egy világméretű özönvíztől; Lót, aki megmenekült Sodoma és Gomorra sorsától; és Ráháb, aki megmenekült Jerikó pusztulásától (2Péter 2:6-9). 

● Az Úr Jézus Krisztus azt mondta: "Amikor ezek a dolgok [a jelek] kezdenek megvalósulni, akkor nézz fel, és emeld fel a fejedet, mert megváltásod közeledik." (Lukács 21:28). Nem azt mondta, Megváltónk: "Miután mindezek megtörténtek, megváltásod közeledik." Hanem egyértelműen: "Amikor ezek a dolgok megvalósulni kezdenek, akkor közel van." 

● "Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az Embernek Fia előtt!" (Lukács 21:36). Szerintem itt is egyértelmű, az "elkerüljétek" kifejezése az Úr Jézus Krisztusnak. Az értelmező szótár szerint: nem megy oda, nem megy bele, szándékosan távol marad tőle, nem abba az irányba megy, kikerüli. Ésszerűtlennek tűnik azt hinni, gondolnunk, hogy az Úr Jézus Krisztus azt mondja az egyháznak, imádkozzon valamiért, amelyet nem hajlandó megadni nekik. 

● Az Úr Jézus Krisztus követei vagyunk (2Korinthus 5:20), és a követeket hazahívják, mielőtt kitör a háború (a megpróbáltatások ideje előtt távozunk).

■ A nyomorúság idején is lesznek szentek (Jelenések 13:7, 20:9). Az Úr Jézus Krisztus megkülönbözteti az Ószövetség szentjeit, a nyomorúság szentjeit, az Újszövetség Egyházától, az Újszövetség szentjeitől, akik alkotják az Ő testét, azaz a "menyasszonyi osztályát" az Ő Ekklézsiáját. A szentek, megdicsőült, mennyei, halhatatlan testet kapnak Isten Kegyelméből.

A HATALOM, S MINDENNEMŰ DICSŐSÉG A TEREMTŐ ISTENÉ, AKITŐL KINEMÉRDEMELT KEGYELMET KAPTUNK, AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS ÁLTAL. ÁLDJON MEG BENNETEKET AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS. FOGADD EL MA AZ ÚR JÉZUS KRISZTUST, HA MÉG NEM TETTED MEG. 

@kiemelt megjelenítés #ELRAGADTATÁS #KVANTUMUGRÁS #EVAKUÁLÁS #KÖVETEKHAZAHÍVÁSA #RAPTURE #RAPTURO #HARPADZO #HARPAZZO Mennybéli Atyánk, és Fia Jézus Krisztus követői #nyomorúságelőtt #JÉZUSKRISZTUS

Kapcsolatba lépnél velünk?

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el